
A
college -okban, egyetemeken természet- és társadalomtudományi, valamint humán területen egyaránt egyetemi szintű képzésben részesülhet a hallgató. A magyar diáknak tisztában kell azonban lennie a két ország oktatásában megmutatkozó különbségekkel! Míg a magyar felsőoktatás intézményeiben határozott szakirányú képzés történik ( tanár, jogász, történész, fizikus stb.), addig
az amerikai undergraduate oktatásban arányosan kell teljesíteni társadalom- és természettudományos kurzus-kötelezettséget is.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy a hallgatónak nincs "főtárgya", hiszen a jelentkezéskor
major -t kell választani, amely már jelzi érdeklődésének fő irányát. Az
undergraduate college -ok nagy előnyének tekinthető, hogy számos különféle tanulmányterületet nyújtanak, amelyeknek kipróbálása (kurzusok felvétele) segíthet a hallgató későbbi végleges szakmaválasztásában.
'Graduate' tanulmányok

Az amerikai felsőoktatásban a
'graduate' szó jelöli azt, amit Magyarországon
posztgraduális tanulmányoknak hívunk. Mindkét esetben igaz, hogy ezen a szinten csak akkor lehet továbbtanulni, ha a hallgatónak már van egy fokozata, diplomája. Az amerikai felsőoktatásra pontosítva, a hallgató akkor jelentkezhet
graduate programra az USA-ban, ha legalább négy évig tartó
undergraduate (középiskolát követő) tanulmányait befejezte, megszerezte a
Bachelor's fokozatot vagy egy azzal egyenértékű bizonyítványt.
Van olyan tudományterület, amelyen a
graduate szinten való továbbtanulás szakmai végzettséget és fokozatot ad (ilyen pl. a jogtudomány és az orvostudomány), de a tanulmányi területek nagy többségét tekintve
a posztgraduális tanulmányok tudományos fokozatokhoz vezetnek.
Mivel az amerikai
undergraduate képzés célja az, hogy erős alapokat nyújtson mind az állásvállaláshoz, mind az esetleges továbbtanuláshoz, a
graduate tanulmányok nem szükségszerűen kapcsolódnak a - korábban a hallgató által kiemelt - főtárgyhoz.
A
Bachelor's után megszerezhető
első posztgraduális fokozat a Master's . A tanulmányok időtartama általában 2 év. A két legáltalánosabb
Master's Degree az
MA (Master of Arts) a humán- és az
MS (Master of Science) a természettudományok területén. Vannak ún. szakmai
Master's fokozatok is, pl.: MEd, Master of Education (oktatás), MBA, Master of Business Administration (üzleti tanulmányok).
A legmagasabb tudományos fokozat a
Doctor's Degree, a PhD . Az eléréséhez szükséges, tanulással és magas szintű tudományos kutatással eltöltendő idő 3-7 év, a Master's fokozat megszerzése után. Ez utóbbi előfeltételt csak kivételes esetben, alapvetően természettudományos tárgyakban, és kivételes teljesítmény demonstrálásával lehet "átugrani".
Összefoglalva a fentiekből az következik, hogy
egy 4-5 éves képzést befejező, főiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkező magyar hallgató bármely tanulmányi területen benyújthatja jelentkezését egy Master's programra.
Aki hajlandó meghozni e merész döntést, hogy az Egyesült Államokban folytassa tanulmányait és szerezzen diplomát, azoknak tandíj árak ellenére mindenképpen kifizetődő és jól megtérülő "befektetés".
Az
amerikai egyetemi diplomák ottani
munkaerő-piaci megítélése és reputációja rendkívül magas, és amennyiben a diploma egy neves amerikai egyetemről származik úgy a világ bármely pontján a nemzetközi cégek jóvoltából a diploma egyben - ahogy Amerikában nevezik - "meal ticket for a lifetime", azaz egy életre szóló megélhetés záloga.
Nem véletlen, hogy az elmúlt években napvilágot látott egyetemi rangsorok és világszerte közzétett statisztikákban az
első húsz helyen álló egyetem
közül legfeljebb kettő, vagy három intézmény tartozik az élvonalba, ami nem az Egyesült Államok területén található.

Kétséget kizáró, hogy az amerikai létnek, országnak és életnek meglehetősen kétes értéke lett mára. Az azonban vitathatatlan, hogy
a felsőoktatási elit, mind az intézmények, a tanári gárda, a kutatási lehetőségek, mind a diplomák a munkaerő piaci megítélés szemszögéből az amerikai felsőoktatási intézményekben találhatók.