| |

|

|
 |
A világ második legnagyobb országa az Amerikai Egyesült Államokkal, a Csendes óceánnal, és az Atlanti óceánnal határos. Összterülete több mint 9 millió négyzetméter, mely 6 időzónára taglalja az országot.
Az ország nagy részét hegyek, erdők, tavak, folyók és síkságok borítják. Északon található a Kanadai pajzs, mely körül-belül 2, 5 milliárd évvel ezelőtt keletkezett és manapság is csak jégborított hegyeket találunk a 70. szélességi körtől északra. Nyugati felén húzódnak a Sziklás hegység tornyosuló csúcsai, keleti oldalán található a legtöbb város, valamint az ország legismertebb turistacsalogató látnivalója, és már-már az ország nemzeti jelképének számító Niagara vízesés.
A nyilvánvaló kulturális hatások ellenére Kanada kultúrája merőben különbözik az USA-étól, amit az is jelez, hogy a határ két oldalán fekvő Seattle és Vancouver esetében a bűnözés mértéke fényévekkel jobb a kanadai nagyvárosban. A XXI. században világszerte emberek milliói tekintenek úgy Kanadára, mint a lehetőségek hazájára: egy ország, ahol az ember sokkal több lehet, mint saját hazájában volt. Nyitott bevándorlási politikájának köszönhetően, az országban évről évre nő a fiatal férfiak és nők száma, akiket az egyenlő esélyek és az egymás mellett élő népcsoportok tisztelete és az általuk képviselt "kulturális mozaik" vonz az országba.
|
|
 |
Mert az emberek kedvesek és barátságosak. |
 |
Mert multikulturális, kétnyelvű ország. |
 |
Mert kiemelkedően jó az ország közbiztonsága. |
 |
Mert gyönyürű, tiszta környezet. |
 |
Mert minőségi oktatást kínál a világranglista előkelő helyeit elfoglaló egyetemein. |
 |
Mert kedvezőek a tanulmányi programok díjai. |
 |
Mert "Work and Study" programjaink keretében, legálisan lehet a munkát megkezdeni. |
 |
Mert a megélhetési költségek olcsóbbak, mint Európában. |
|
 |
|
|