 |
A törvény szerint minden Kanadába utazónak ideiglenes tartózkodási vízummal kell rendelkezni. Kivételt képeznek ez alól azon országok állampolgárai, amelyek számára vízummentességet adtak.
2008. március 1-én Kanada kormánya bejelentette, hogy Magyarország állampolgárai ideiglenes tartózkodásra jogosító (turista) vízum nélkül utazhatnak Kanadába és legfeljebb 6 hónapig, maradhatnak vízummentesen. Ez a változás azonban nem jelenti azt, hogy az oda utazók automatikusan beléphetnek az országba. A Kanadába utazóknak továbbra is meg kell felelniük a belépési feltételeknek. Bizonyos utazók, beleértve azokat, akiket korábban kiutasítottak Kanadából vagy büntetett előéletűek, nem biztos, hogy bebocsátást nyernek.
Fontos tudni azt is, hogy a Kanadából való távozás legkésőbbi időpontját a belépéskor az útlevélbe bepecsételhetik. Ilyen esetben az utazó személy köteles a megjelölt időpontban elhagyni Kanadát. A tanulmányi vagy munkavállalási engedéllyel rendelkező magyar utazóknak a távozás legkésőbbi időpontját az útlevelébe szintén bepecsételheti a kanadai hatóság.
 |
Amennyiben Kanadában 6 hónapnál hosszabb ideig tartó tanulmányokat szeretne folytatni, akkor tanuló vízumot kell igényelni. A tanuló vízum elbírálása alatt, lehetséges, hogy egy általános orvosi vizsgálaton is részt kell venni, ha azt a vízumelbírálás során az ügyintéző úgy ítéli meg.
A vízum elbírálási ideje: 2 hét
A vízum díja: 125,- CAD
A vízum ügyintézési díját forintban, a Kanadai Nagykövetség számlájára kell befizetni, majd az eredeti bizonylatot a vízumkérelemhez csatolni. Az ügyintézési díjakat a kanadai kormány szabja ki, és nem téríthető vissza abban az esetben sem, ha a vízumkérelmet elutasítják, vagy ha azt a jelentkező bármilyen okból visszavonja! A vízumokkal kapcsolatos aktuális információk a Kanadai Bevándorlási hivatal honlapján, angol nyelven is bármikor megtekinthetők.
| A tanulóvízummal kapcsolatos fontos tudnivalók: |
 |
Tanuló vízumot csak azok kaphatnak, akiknek jelentkezését elfogadták egy kanadai oktatási intézmény kurzusára és visszaigazolták. |
 |
A tanulmányok ideje alatt heti 20 óra munkavállalás NEM engedélyezett, így fel kell mutatni a kinti tanulmányok idejére a megélhetési költségeket a vízum igénylésekor. |
 |
A Budapesten kiállított tanulóvízum munkavállalási engedéllyel NEM jár és annak kiváltására nincs lehetőség Kanadában. |
 |
Büntetlen előéletű, törvénytisztelő állampolgárnak kell lenni. Erkölcsi bizonyítványt bekérhetnek. |
 |
Bárki, életkortól függetlenül igényelhet tanuló vízumot. |
 |
Orvosi vizsgálatra sor kerülhet, aminek külön díja van és a követség által kijelölt orvoshoz, kell fordulni. |

A vízumdíj befizetését igazoló pénztárbizonylat. |
 |
Angol vagy francia nyelven kitöltött formanyomtatvány |
 |
Az űrlapon feltüntetett vízumigénylő érvényes útlevele. |
 |
2 darab útlevélkép. |
 |
Bemutatkozó levél, magyar nyelven. |
 |
Igazolás a kanadai látogatása idején rendelkezésére álló anyagi fedezetről (folyószámla-kivonat, takarékbetét-könyv, stb.) |
 |
A kanadai oktatási intézmény által kiállított "Letter of Acceptance", azaz a beiratkozás hivatalos visszaigazolása vagy meghívó levél. |
 |
Ha Ön alkalmazott, akkor munkaadójának igazolása, amely ismerteti az Ön munkaviszonyát (beosztás/foglalkozás, fizetés, munkaviszony időtartama stb.) és tanúsítja az engedélyezett szabadság időpontját és időtartamát. |
 |
Ha Ön vállalkozó, akkor vállalkozói igazolványa, illetve cégkivonata, valamint vállalkozása működőképességének igazolása (cégkivonat, mérleg vagy adóbevallások, alkalmazottak száma, stb.) |
 |
Ha Ön tanuló, iskolalátogatási igazolás és tanulmányai befejezésének várható időpontja |
 |
Ha Ön nyugdíjas, igazolás az Ön és/vagy házastársa nyugdíjának összegéről |
 |
16 évesnél fiatalabb gyermekek esetén, akik csak az egyik szülővel, illetve szülő vagy törvényes gyám nélkül utaznak, közjegyző által hitelesített, mindkét szülő illetve az itthon maradó szülő által aláírt eredeti szülői beleegyezés, valamint a gyermek (ek) születési anyakönyvi kivonata szükséges (a szülői beleegyezést a Kanadába történő belépéskor is fel kell mutatni) |
 |
Bármilyen egyéb dokumentum, amely igazolja, hogy a belépés engedélyezése esetén, látogatása után el fogja hagyni Kanadát (ingatlanról vagy más vagyonról szóló igazolás). |
|
|