A teljes ügyintézés körülbelül 2-6 hetet vesz igénybe, attól függően, hogy melyik országot nézted ki tanulmányaid színhelyéül. A vízumköteles országok esetén ez mindig minimum 3 hetet jelent. Ezért minden jelentkezőnket megkérjük, hogy időben keressetek fel Bennünket kinti terveitekkel kapcsolatba.
A tervezett kiutazási szándék mellett igen fontos szempont a repjegy ára is. Ez azt jelenti, hogy minél hamarabb értesülünk a terveidről, annál nagyobb eséllyel tudunk diákáron repülőjegyet befoglalni. |

| Információ begyűjtése, érdeklődés |
Irodánkban lehetőség van a kiválasztott országgal kapcsolatos naprakész információk begyűjtésére. Nyugodtan írjál egy emailt vagy telefonálj, és mi személyre szabott felvilágosítást nyújtunk Neked.
|
| Jelentkezés a kiválasztott programra |
Amikor a megbeszélések folyamán kialakult véglegesen, hogy melyik országban, milyen képzésen szeretnél majd részt venni, mikor szeretnél kiutazni, kitöltjük az iskolai jelentkezési lapot, hogy a kinti fogadó intézménynél a regisztrációdat megkezdjék. Egyúttal hivatalos utazási szerződést is kötünk Veled, amely számodra teljes biztonságot és garanciát nyújt a külföldi tanulmányaidra.
|
| Repülőjegy és a szállás befoglalás |
Az iskolai beiratkozáshoz igazodva, és azzal szinte egyidejüleg meg kell kezdeni a repülőjegy ügyintézését is. A foglalás időpontjában a repjegyet azonban nem kell rögtön kifizetni! Minden jegynek van kiállítási határideje, amihez az esetleges vízumügyintézést is igazítjuk. Irodánkon keresztül lehetőség van diákjegyek befoglalására.
|
| A hivatalos jelentkezés |
A StudyTime munkatársai elküldik a jelentkezési anyagodat a kiválasztott iskolának, majd beszerezzük az iskola hivatalos fogadó levelét, amire a vizumköteles országok esetén a tanulóvízum igényelhető.
|
| A jelentkezés visszaigazolás |
Miután az iskola hivatlosan is visszaigazolta jelentkezésed a programra, megkapod a számlát a tandíjról és a hozzá kapcsolódó költségekről. A tandíj Budapesten, irodánkon keresztül fizetendő.
|
| Vízumigénylés |
Teljeskörű szolgáltatásunk részeként a StudyTime munkatársai minden esetben, minden diákunknak segítenek összeállítani a vízumot. Átnézzük a csatolandó dokumentumokat, igazolásokat és kitöltjük a vízumigénylő lapot, amelyben van egy Meghatalmazásra vonatkozó kérdés is, így ha azt is kitöltjük, akkor meg sem kell jelenned a Követségeken, mindent intézünk helyetted.
|
| Orvosi vizsgálat |
Amennyiben Ausztráliában szeretnél tanulni, részt kell venned egy kötelező orvosi vizsgálaton is, melynek díja 17.000 Ft. Az orvosi vizsgálattól nem kell félni, általános felülvizsgálatot végez csak a követség orvosa. Az orvosi vizsgálatról részletes felvilágosítást kapsz az irodánkban.
|
| A repülőjegy kifizetése |
Mikor a követség már átnézte a leadott kérelmedet, és mident rendben talált, jelzi Nekünk. Ekkor már majdnem készen van a vízumod, így meg kell vennünk a repülőjegyedet is.
|
| Vízum átvétele |
Tanulóvízumod irodánkban tudod átvenni, ahol az utazás és tanulmányaid valamint a kinti életed megkezdéséhez kapsz munkatársunktól hasznos és aktuális információkat
|
 |
A StudyTime csapata ügyfelei számára, igénye szerint vállalja a kiutazással kapcsolatos repülőjegyfoglalalások teljes körű ügyintézését, hiszen a repjegyfoglalást mellékelni kell a vízum igénylés során.
Kedvezményes, 1 éves, diák, nyitott jegyek, aminek a visszaút dátumának a módosítása ingyenes is lehet.
A repülőjegyek 280 000 és 310 000 Ft között mozognak, attól függően, hogy:
 |
Mikor történt a foglalás. Tudni kell ugyanis, hogy minél korábban befoglaljuk a jegyet, annál kedvezőbb az ár. |
 |
25-35 év között van-e a diákunk. Ha igen, akkor az ifjusági kedvezményt is igénybe tudjuk venni némelyik légitársaságnál. |
 |
Tanulni megy-e a diákunk. Ha igen, akkor 35 éves korig, az iskolai visszaigazolások alapján lehetőség van a nemzetközi diákigazolvánnyal további diákkedvezményekre. |
Közvetlen járatra egyik légi társaságnál sincs lehetőség, ezért ha budapesti indulással vesszük a jegyet, akkor 2-szer kell átszállni, egy európai és egy ásziai csatlakozással. Ha viszont bécsi indulással kérjük a jegyet, a reptéri illetékek miatt olcsóbban juthatunk hozzá és az átszállás is csak egyre csökken.
|
|
| Hallottam, hogy Bécsből olcsóbb a jegy. Ez igaz? |
Vannak olyan akciós repülőjegyek, amelyeket bécsi indulással hirdetnek, de a magyarországi piacra általában Budapestről induló repülőjegyekre adnak jobb árajánlatokat a légitársaságok. Bécsi indulású jegyet annak érdemes megfontolnia, aki közelebb lakik Bécshez, mint Pesthez vagy akit ingyen vagy nagyon olcsón ki tudnak vinni Bécsbe és érte is mennek. Mert azt a költséget is bele kell kalkulálni, ami máris azonos áruvá teszi a budapesti indulású jegyet.
|
| Minden esetben meg kell vennem a retúr repülőjegyet? |
Amikor diákjaink először mennek Ausztráliába, megnyugtatóbb számukra is retúr jegyet vásárolni és egy visszaúti dátumot is befoglalni, amit ingyenesen hónapokkal később kint majd pontosan meghatározni. Tanulóként lehetőség van egyirányú jegy megvásárlására is, de az nem jelenti automatikusan a jegy árának a felét. Kb az alapár 70%-a. Tehát érdemes elgondolkodni! Aztán amikor már második évben kerül sor az utazásra, akkor a diákok már a hazalátogatás után a "megszokott" életükbe mennek vissza, és természetesen akkor már jobban tudnak mérlegelni egy retúr és egyirányú jegyfoglalás között.
|
| Honnan indul Ferihegyen a járatok? |
Általában a Ferihegy 2B terminálról indulnak, és az indulás előtt ajánlatos minimum 2 órával kint lenni és a bőröndöket a check-in pultoknál leadni.
|
| Mennyit pakolhatok? |
Minden légitársaságnál egyre szigorúbbak a poggyászra vonatkozó súlyhatárok, így általában
20-25 kg szokott lenni a megengedett súlyhatár a feladott poggyászokra. A túlsúly igen sokba is kerülhet, (5.000 - 18.000 Ft/kg felár), tehát jobb otthon gondosan lemérni a poggyászokat. Javaslatunk mindenképpen az, hogy nagyon megfontoltan pakoljatok, és ne vigyetek magatokkal túl sok ruhát, mert az elkövetkező hónapokban úgyis vásároltok újakat, és akkor pedig a visszaútnál lesz megint súlyprobléma. A kézipoggyász, amit felviszel magaddal a gépre, maximum 8 kg lehet a mérete pedig 25x35x45 cm.
|
| Az utazás közben cipelnem kell majd a bőröndöm is? |
Nem. A poggyászt minden esetben feladod Budapesten és legközelebb csak Ausztráliában, a "végállomáson" fogod újra látni és a poggyászkiadó szalagról leszedni. Amikor az átszállásokra kerül sor Európában és Ázsiában, csak a kézipoggyászodat viszed magaddal, a bőröndöt a reptéri személyzet automatikusan átpakolja a csatlakozó gépekre.
|
| Hideg van a gépeken? |
Azt kell, hogy mondjuk igen, kb 18-20 fok. A légkondit nagyon erősen nyomják, amit nem lehet kikapcsolni, és a fáradtságtól egyre jobban fázik az ember. Egy pamutfelső, kardigán mindenképpen ajánlott a gép fedélzetére az utazás alatt. Javasoljuk még a sok folyadékfogyasztást is, mert a légkondi a bőrt is szárítja. Kényelmes ruha, cipő legyen rajtad, próbálj pihenni, aludni még akkor is, ha nem vagy fáradt. Ez segít majd átállni az ausztráliai időzónára.
|
| Mi az a stopover? |
A stopover a tengerentúli utak több mint 24 órás megszakítását jelenti hivatalosan.
|
Lehetséges útban oda vagy hazafele stopovert kérni és néhány napot Ázsiában utazgatni?
|
A repülőjegy kondícióitól függ elsősorban. Egyes jegyekkel NEM lehet megszakítani az utat, kötelezően tovább kell menni a következő járattal. De ha már az utazási előkészületeknél felmerülnek ilyen tervek, akkor olyan repülőjegyet foglaltatunk Számodra, amivel megállhatsz valahol Ázsiában és felfedezheted Bangkok, Singapore, Kuala Lumpur, Dubai vagy éppen Hong Kong nyüzsgő, egzotikus világát.
|
|
|